Természetjárásra hangolva

Szerző: SzanyiAdam Kategória:

A Nagydobronyi Református Líceum tanulói második bennmaradós hétvégéje izgalmasan alakult. Október első napjait aktív kikapcsolódással tölthették felső tagozatosaink.

Az október 1-3 között megrendezésre került hétvége a Komótos zenekarnak köszönhetően táncházzal kezdődhetett. A zenekar visszatérő vendég a líceumban és mindig jó hangulatot tudnak varázsolni tanulóink körében. A táncházban néptáncon kívül népdaltanulásra is lehetőségük nyílt a tanulóknak.

Szombaton erdei túrára indultunk, melyen 50 tanuló vett részt nevelőtanárok kíséretében. A gyalogos túra során a töltés vonalát követve ellátogattunk a Nagydobronyi Horgásztanyára. Utunk során friss levegővel töltődhettünk fel, megcsodálhattuk az ősz csodás színvilágát, miközben az erdőt hilitt-holott átszelve a földre hulló, sárguló faleveleken lépkedtünk. A horgásztanyán sétánkat rövidke pihenés törte meg. Egy-két baráti fotó elkészítése után visszaindultunk az iskolába, ahol már várt ránk a finom vacsora. A napos időjárás az oldalunkra állt és végig jó idő kísérte utunkat.  

Az esti órákban két programlehetőség közül is választhattak a tanulók, ennek megfelelően a fiúk között futballmérkőzésre került sor, míg a lányok táncesten vehettek részt.

Vasárnap délelőtt református istentiszteleten vettünk részt, majd a délutáni órákban közös filmnézésre került sor.

A hétvége jó hangulatban telt, a tanulók ismét szép emlékekkel gazdagodtak a programok által.

Kategória: Cikkek

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

hu_HUHU_HU