A Nagydobronyi Református Líceum tanárai és tanulói közösen emlékeztek meg az aradi vértanúkról, mely gyásznap a magyar történelemben. A megemlékezésen Badó Margit történelemtanárnő foglalta össze az eseményeket. Kiemelte, hogy az aradi 13 mellett is ott volt az Úr és jelenléte számos cselekedetben megnyilvánult. A ma számára is üzenet lehet az, hogy bármi is vár ránk, bízhatünk benne, hogy Isten velünk lesz. A Zsoltáros is azt mondja, hogy támogatja az Úr az alázatosakat, de porig alázza a bűnösöket!

„Világosnál, Világosnál

Huszárok könnyeznek,

Sirva sirnak veszedelmén

A magyar nemzetnek.”

(Gyulai Pál: Világosnál)

Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ára. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon. Az aradi vértanúk a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tisztek voltak, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rangot viselt. Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatti megtorlással az osztrákok példát akartak statuálni.

Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje megfontolt elgondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta: Gróf Vécsey Károlyt végezték ki utoljára.

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

Lázár Vilmos főtiszt

Gróf Dessewffy Arisztid tábornok

Kiss Ernő tábornok

Schweidel József tábornok

12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

Lovag Pöltenberg Ernő tábornok

Török Ignác tábornok

Lahner György tábornok

Knezich Károly tábornok

Nagysándor József tábornok

Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok

Aulich Lajos tábornok

Damjanich János tábornok

Gróf Vécsey Károly tábornok

Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét.

Az aradi vértanúk emlékezete több mint 170 éve él a magyar nemzet lelkében és szívében. Azt, hogy a magyar nemzet igaz ügyért ragadt kardot az is bizonyítja, hogy a kivégzettek között is számos nem magyar nemzetiségű tiszt, tábornok stb. volt: osztrák, német, horvát, örmény, szerb.

„Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,

Ki fényesen majd jutalmazni tud,

Akit szolgáltatok egy árva hon volt,

Im sírotokra emlékkő se jut”.(Madách Imre: Az aradi sírra)